Ha úgy érzed van olyan élményed, amit nálam akár masszázs, akár légzés, akár kezelés alkalmával megéltél és szívesen megosztod másokkal is, kérlek írd meg.

13 Responses to “Vendégkönyv”


  1. 1 julcsi

    Köszönöm gyógyító érintésed, megértő hallgatásod, együttérző pillantásod, segítő szavaidat.
    A legjobb ami történhet valakivel, hogy hozzád fordul ha segítségre van szüksége.

    Szívem minden szeretetével köszönöm, hogy újra találkoztunk…

  2. 2 Andi

    Kábé két éve, mikor elkezdtem hozzád légzésre járni, tele voltam gátlásokkal, félelemmel. Az évek során két nagyon fontos dolgot tanultam. Az egyik dolog, hogy változás nélkül nincs fejlődés sem, a változáshoz pedig sok önismeret és elfogadás kell. Ma már nem “megoldandó problémák soraként” élem az életemet, hanem önmagam visszatükröződését, kibontakozó lehetőségeket látok benne, és hálás tudok lenni a változásért. A másik dolog, amit megtanultam, hogy hogyan lehet nem csak a fejemmel, hanem a szívemmel is élni. Visszatekintve már tudom, hogy nagy bátorság kellett ahhoz, hogy szembenézzek önmagammal, és azzal, hogy nem olyan vagyok, amilyennek gondoltam, de azt hiszem, életem egyik legfontosabb döntése volt, mikor elhatároztam, hogy megpróbálok az életemen változtatni. Csak egy döntés kellett hozzá, na és persze kitartás, viszont “a világot kaptam cserébe”. És bár az út, amit megtettem eddig, korántsem volt könnyű, újra végigmennék rajta. Köszönök mindent. :-)

  3. 3 Niki a légzésről

    Kriszta következetesen felhívta a figyelmemet arra, hogy érdemes oda irányítanom a tekintetem, amitől félek. Egyik legfőbb problémám a gyökértelenség, tulajdonképpen 28 éve levitálok. Sosem felejtem el azt a gyakorlatot, amikor a talpamon keresztül a földdel, a fejem búbján át pedig az éggel voltam összekötve, és mindezt az ő instrukciói alapján én értem el, a saját tudatommal. Tulajdonképpen az elmém közepén ültem. Még rengeteg dolgot kell megtanulnom, de már képes vagyok biztonsággal keresni a válaszokat önmagamban.

    Izgalmas élmény volt az is, hogy a szüleimet mint energiagombócokat kellett a kezemmel terelnem, és egyensúlyban tartanom a testem körül.

    Mindenkinek csak ajánlani tudom a Krisztával történő légzést.

    Köszönöm szépen a segítséget!
    Szeretettel,
    Virág Niki

  4. 4 Melinda a légzésről

    Egy éve ismerkedtem meg a transzlégzéssel, mely nagyon sok pozitívumot hozott az életembe.
    A szüleimmel, főleg édesapámmal való kapcsolatom végre olyan kiegyensúlyozott és békés, melyre előtte soha nem volt példa.
    Életem többi területén is érezhető a változás, ráébredtem arra, hogy minden, ami velem történik, az én választásom eredménye.
    Az élethez, kapcsolatokhoz, feladataimhoz való hozzáállásom „lazult”, kevesebb a stressz és a görcs.
    A légzés segített elindulni azon az ösvényen, amin végre azt érzem, hogy a saját utam
    Mindehhez úgy érzem, hogy Kriszti személyében a legjobb segítőt/kísérő találtam meg!
    Köszönöm, Melinda„

  5. 5 Juli a légzésről

    Lelki nyugalmat, felnövést.
    Folyamatos segítséget az élet nevű játékhoz.
    Pozitív gondolkodást.
    Valakit, aki folyton tekereg velem.:-)
    Póth Júli

  6. 6 Brita az SVT-ről

    Mindannyian Harcosok vagyunk, Te is, Én is; azzal a különbséggel, hogy ki-ki a maga „csatáit” vívja meg az élete során. Az SVT közösen átélt munkafolyamatában választ kaphatsz olyan kérdésekre, melyet a tudatalattid oly régóta raktároz. Egy másfajta Út ez, amely hozzásegít önmagad mélyebb megismeréséhez – ha van kellő bátorságod hozzá. A terápia folyamatában felszínre kerülnek a világ elől elrejtett önvalód képei, melyek életed szövevényes szálait mozgatják.
    Néha úgy érezheted, hogy elveszel a nagy rengetegben, de tudd, hogy ez az érzet a folyamat része és kaput nyit a fejlődés felé, amit megszületésed pillanatában felvállaltál. Érzed, hogy menned kell tovább és ehhez az Úthoz a legmegfelelőbb személy ad belső biztonságot Kriszta személyében.

    Köszönöm Kriszta, hogy társam lettél és én is társad lehetek a felismerésekkel kikövezett Úton!

    Kívánok ehhez az utazáshoz MINDENKINEK sok türelmet, kitartást és ami a legfontosabb: sok-sok SZERETETET!

    Brita

  7. 7 Barbi a MA-URI-ról

    A MA-URI masszázs Krisztánál olyan volt, mint egy ajándék, olyan, mintha az angyalokkal táncoltam volna és a lelkem felemelkedett :) köszönöm Barbi

  8. 8 Katalin a MA-URI-ról

    Kriszta úgy fogalmazta meg, hogy mikor elkezdtem hozzá járni valahol az óvoda környékén tartott a nőiességem, holott már igencsak 30 körül jártam. Most, néhány év közös munka után úgy érzem, lassan egyetemre indul… Lágyultam, lazultam, harmonikusabb lettem, elfogadóbb, megértőbb. Még az önmagamért való kiállás is egyre jobban megy. Amióta együtt dolgozunk, önismeretem szárnyakat kapott.
    A masszázs önmagában is egy fantasztikus élmény. 1-1,5 órán keresztül csak veled foglalkoznak, és kényeztetnek. Lágy mozdulatokra, számíts, ne valami erős dögönyözésre. Mintha a lelkedet simogatnák.
    Tőled függ, hogy a Ma’uri masszázs csak egy fizikai élmény, lelki vagy akár szellemi utazás lesz-e. Egy-egy masszázs alatt az éppen benned zajló érzelmi konfliktusok, helyzetek feloldódnak megkönnyebbülsz. Vagyis első szinten hihetetlen jó hatással van a mindennapi működésünkre. Ha összetettebb kérdéssel akarnál dolgozni, arra is van megoldás. A lelki blokkok testi szinten is elraktározódnak, meglátszanak, ha valakinek szeme van rá. És Krisztának van. Ha pedig fizikai szinten elkezdjük a masszázzsal lazítani a testi szintű blokkot, az oldódik fizikailag is.
    Mikor új főnököm lett gondot okozott, hogy elfogadjam, fel tudjak nézni rá. Elmentem Krisztához és megbeszéltük, hogy az aznapi masszázst ennek a kérdésnek szenteljük. Miközben a derekamat és a csípőmet masszírozta - itt tároljuk a hatalommal kapcsolatos kihívásainkat - éreztem, hogy megkönnyebbülök. Egészen másképp kezdtem gondolni a munkahelyi környezetemre és átértékeltem a hozzáállásomat. talán furcsán hangzik, hogy egyetlen alkalom elég volt erre, de ha kicsit is hiszünk abban, hogy test-lélek-szellem egyensúlyban tartásával életünket boldog és harmonikus módon tudjuk élni, akkor a masszázs során kapott testi szintű segítséget, már csak rajtunk múlik, hogy milyen gyorsan tudjuk lelki-szellemi szinten is alkalmazni.
    Nagyon szeretek Krisztához járni masszázsra, ugyanakkor a Tőle kapott segítség ma már lehetővé teszi, hogy egyre jobban meg tudom oldani egyedül is az életemben felmerülő kihívásokat.
    Aki nem hiszi, járjon utána…., hogy milyen témákban? Csak, amik a mindennapokban felmerülnek: párkapcsolat, önismeret, stresszkezelés, gyermekvállalás vagy csak egyszerűen kényeztetés.

    Katalin

  9. 9 Barbi a MA-URI-ról

    2008:
    A mauri sokkal több, mint egy hagyományos masszázs.
    Te döntheted el, hogy csak a testedre hat vagy a lelkedet is beleadod és tanulsz.
    Tanulod magadat, tanulod a környezetedet, tanulsz ÉLNI.
    Nekem nagyon sokat segített és segít most is.
    Jártam már előző életeimben, ha ez kellett ahhoz, hogy egy problémámat megoldjam. Találkoztam a belső énemmel, ha erre volt szükségem.
    Minden kérdésedre BENNED van a válasz. A MA-URI, -ha akarod- egy módszer, ahhoz hogy ezeket a válaszokat megtaláld magadban.
    KRISZTA pedig azaz ember, aki ezt ki tudja hozni Belőled, mert tud és akar Neked segíteni.

    A többi Rajtad múlik…

    2011:
    Már jó néhány éve járok Krisztához mauri masszázsra. A masszázsok alatt a testem felfrissül, a lelkem pedig megtalálja a válaszokat és megnyugszik. Minden alkalommal megkapom azt a magyarázatot, amire szükségem van az aktuális problémám megoldásához. Kriszta pontosan érzékeli, hogy miképp nyissa meg számomra a válaszadás csatornáit. Kriszta masszázsa nagyon sokat segített, amikor meg akartam érteni az életem bizonyos mozzanatait, erőt adott, ha kellett, és ellazított, amikor arra volt szükségem.
    Szerencsésnek érzem magam, hogy mindezeket Vele és általa megélhet(t)em.

    T.Barbi

  10. 10 Ancsi

    Masszázsról:

    “Az első masszázs után kissé csalódott voltam. Kemény és erős masszázsra számítottam mint mondjuk egy thai masszázs. Aztán rá kellett jöjjek, hogy sokkal tovább velem maradt a masszázs élménye, mert nem csak a testem, a lelkem is masszázst kapott. A második masszázsnál már tudtam mire számítsak, de így is ért meglepetés. Elkezdtem megérezni az erejét, és nem azért mert Kriszta erősebben masszírozott volna. Azzal hogy átadtam magamat az élménynek, hajlandó voltam befogadni a lelkemre is gyakorolt hatását, rájöttem, hogy sokkal intenzívebb és sokkal nagyobb hatással van rám mint bármely más masszázs. ”

    Légzés:

    “Sosem hittem volna hogy egy egyszerű ki-be légzéstől illetve egy teljesen egyszerű még csak nem is mélyen szántó kérdéstől -már nem is tudom mi volt az- elkezd peregni a könnyem, mintha a lelkem csapja eresztene. Minden alkalom egy újabb élmény és ha nem is mindig sikerül sírni (ami pedig nagyon jó lenne!), egész testemben érzem, hogy a meghatározott módon kifújt és beszívott levegő milyen változást idéz elő bennem, feszültség keletkezik majd tűnik el teljesen a kilégzéskor. Fantasztikusan egyszerű és hatásos. Kriszta pedig remekül navigál a belégzések és kilégzések között.”

    SVT:
    “Nem is annyira technikaként, hanem inkább játékként gondolok rá, pedig nem az. Nagyon sok megértést ad, hogy mit miért csinálok illetve, hogy a legtöbb valójában egy régi rossz, hibás beidegződés ami feleslegesen gátol.”

    Anikó

  11. 11 Ildi

    Ha valaki szeretne lelkének „bugyraiba” nézni, és az életébe tudatosságot vinni; a múltban átélt traumatikus élményeket feldolgozni és helyére tenni, próbálja ki a Kriszta által vezetett légzést vagy a masszázst. Ezt egy olyan magas rezgés szinten és szeretetben dolgozó-élő embertől, mint Ő meg is tudja tenni.

    Néhány szó a légzésről:
    Ha az első szavakat írom ide, amik először eszembe jutnak:
    Biztonság – Rendkívüli spirituális élmény – Nyugalom
    Az egész légzés terápia alatt azt éreztem, hogy bármi is történt velem, bármit is éltem meg szomorúság, öröm, fájdalom… stb. biztonságban vagyok, figyeltek rám és a tudatosságomat sem veszítettem el. Azokkal a problémákkal, amikkel szemben kellene néznem, és amit a mindennapi életben nem tudok megoldani - bárhogyan elemzem is – itt helyére kerül minden egy másik - felülről tekintett - nézőpontból.

    Néhány szó a masszázsról:
    Egy kicsit a masszázzsal kapcsolatban szkeptikus voltam, de úgy voltam vele, hogy ha „csak” egy fizikai, testi felfrissülést kapok már megérte.
    Természetesen nem így történt.
    Mivel bíztam a Krisztában, át tudtam magam adni lelkileg is.
    Olyan volt, mint egy erős vezetett meditáció.
    Itt is jöttek föl erős érzelmek, de ezek a masszázs végére, helyére kerültek, és olyan béke töltött el, hogy lelkileg megerősödve álltam fel a masszázs asztalról.

    Ildikó

  12. 12 Gergő a Prána nadiról

    Nem fáj a térdem a kezelések óta, néha jól elalszom rajta :)

    Gergő

  13. 13 Éva a MA-URI-ról

    A MA-URI masszázst először ajándékba kaptam, karácsonyi ajándéknak. Kíváncsian mentem el Krisztához, semmit nem tudtam erről a masszázsról. És elsőre egy nagyon különleges, kikapcsoló, pihentető élményben volt részem, teljes testi ellazulás, olyan, mintha a tenger hullámain ringatóznék, eltűnt tér és idő. Aztán a masszázs után kíváncsian hallgattam Krisztát, aki a kérdéseimre elmondta, amit ő közben tapasztalt, mik azok a területek, amivel dolgoznom kell, mik azok a gátak, blokkok, amik feloldásra szorulnak bennem. Akkor értettem meg, amit előzőleg hallottam, hogy ez lehet pusztán egy kikapcsoló, pihentető élmény is, de ha akarom, lehet valami egészen más is, ami több ennél. És rajtam múlik. De ez néha bizony kemény munka. Ezt utána meg is tapasztaltam. A következő alakalomtól kezdve már próbáltam igazán befelé figyelni, átélni és megérteni azokat az érzéseket és érzeteket, amik bennem történtek a masszázs közben, kicsit már „interaktívabban” jelen lenni. Életemnek egy elég nehéz időszakát éltem éppen, tele változással és átalakulással, félelmekkel és reményekkel, és ezen a szakaszon kísért át engem Kriszta és a MA-URI masszázs. Volt, hogy bizony két hetente elmentem hozzá, mert mindketten úgy éreztük, hogy elindult egy folyamat, amin már végig kell menni. Nagyon intenzív időszak volt ez, egy érzelmi hullámvasút, rengeteg régen eltemetett blokk kezdett feloldódni, sok olyan félelmemmel kellett szembenéznem, amikkel amúgy sosem akartam volna, de közben mégis úgy éreztem, hogy egyre erősebb és tudatosabb leszek, sokkal tisztábban látok rá magamra és a saját életemre. Úgy érzem, hogy Kriszta és a masszázs nélkül sokkal nehezebb és rögösebb lett volna ez az út és több küzdelem után jutottam volna el oda, ahol most vagyok.
    Éva

Leave a Reply